Fotó: YouTube
A nagymamának megvoltak az okai, amiért elkezdett pénzt kérni a családtagjaitól az ünnepi vacsoráért, de míg egyesek egyetértettek vele, mások elítélték már magát a gondolatot is.
Ha valaki volt már házigazda karácsony idején, és ünnepi vacsorával kellett várnia a szeretteit, az pontosan tudja, milyen embert próbáló feladatról van szó. Különösen akkor, ha egy nagyobb családot kell vendégül látni, és esetleg gyerekek is vannak a társaságban.
Már maga a tervezés is sok időt igényel, főleg, ha a rokonok, ismerősök között vegánok, vegetáriánusok is vannak, vagy bizonyos allergiákat, ételérzékenységeket is figyelembe kell venni. Ráadásul a kiadós karácsonyi lakoma nem is olcsó mulatság, különösen a mostani válsághelyzetben.
Egy nagymama az észak-yorkshire-i Filey-ből úgy próbálta megoldani ezt a problémát, hogy eldöntötte, ezentúl pénzt kér a rokonaitól a karácsonyi vacsoráért. Még néhány évvel ezelőtt állt elő az ötlettel, de szeretné rendszeresen alkalmazni azt.
Az 54 éves Hayley Garbutt a This Morning műsorában beszélt az ötletéről, és azt mondja, le is ült megbeszélni azt a családjával. „A családom egyre csak gyarapodott, egyre több unokám született, és ott van a fiam és a lányom, mindketten a párjukkal. Egyszerűen túl sok volt. Mindannyian leültünk, megbeszéltük, és beleegyeztek a dologba” – magyarázta.
Garbutt azt mondja, még hónapokkal karácsony előtt összeülnek, és megbeszélik a menüt. Elmondta, hogy fejenként 30 fontot, azaz 14 ezer forintot számol fel a vacsoráért, ami egy éttermi vacsora árának körülbelül a fele.
Fotó: YouTube
A nagymama azt is elárulta, hogy megpróbáltak inkább étterembe menni, de az nem volt olyan kényelmes és meghitt, mint az otthoni családi vacsora. Mivel a gyerekekre is oda kell figyelni, a szülők nem tudnak az étkezésre és a szórakozásra figyelni az étteremben, míg otthon sokkal nyugodtabbak lehetnek.
Bár eleinte furcsán hangozhat, tulajdonképpen talán nem is olyan elrugaszkodott ötlet, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb vendég már így is visz magával valamit a közös vacsorára (például egy üveg bort, vagy valamilyen süteményt), és ez lényegében majdnem ugyanaz, mintha már előzőleg megbeszélnék a menüt, és elosztanák a költségeket.
Voltak azonban, akik nem értettek egyet ezzel, és kritizálták a nő módszerét. „Soha nem kérnék pénzt a családomtól…ez az én ajándékom nekik, miután egész évben keményen dolgoztak. Az én jutalmam pedig az, hogy mindenki együtt van és boldog” – írta egy felhasználó a Facebookon.
Mások azonban azon a véleményen voltak, hogy ez teljesen rendben van, ha az egész család beleegyezett.
„Minden évben az édesanyámnál ünneplünk, és mindig segítünk neki. Ebben az évben mi vásároljuk a pulykát. Ha arra kérne, hogy fizessünk a vacsoráért, megtenném” – írta egy másik hozzászóló.
Egy másik pedig hozzátette: „Bármi is az, ami bevált neked és a családodnak, nekem igazából semmi közöm hozzá. A lényeg, hogy élvezd a karácsonyt, ahogy neked tetszik.”