Van néhány csillagjegy, akiknek Isten megadta azt a képességet, hogy megnyugvást és vigaszt adjanak másoknak, segítve őket a gyógyulásban.
Nem minden ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy Isten példájára feltétel nélkül tudjon szeretni, és nem mindenki képes meggyógyítani az összetört szíveket. De ha képes vagy eloszlatni a másokat körülvevő sötétséget, és meggyógyítani egy szenvedő lelket, az azt jelenti, hogy te magad is különleges helyet foglalsz el Isten szívében.
Íme, azok a csillagjegyek, amelyek azzal az ajándékkal születtek, hogy megnyugtassák és gyógyítsák mások lelkét.
Rák
A Rák különösen intuitív és empatikus jegy, rendkívüli érzékenységgel, így a jegy szülötteinek nem nehéz megérteniük mások érzéseit. A Rák könnyen bele tudja képzelni magát a másik ember helyébe, és rendelkezik azzal a különleges és ritka képességgel, hogy mélyen át tudja érezni mások érzéseit. Talán nincs még egy olyan csillagjegy, amely megértőbb és együttérzőbb lenne, mint a Rák, aki tökéletesen megérti, ha egy szenvedő lélek áll előtte.
A Rák lehetővé teszi másoknak, hogy megnyíljanak előtte, anélkül, hogy tolakodó lenne, figyelmes hallgatóság, és felajánlja a segítségét mindenben, amiben csak tudja.
Az élet traumáit és megpróbáltatásait nem mi választjuk, de a gyógyulás a mi felelősségünk. Ha pedig van egy olyan csillagjegy, aki feltétel nélküli megértést és támogatást nyújt neked, és segít begyógyítani a sebeket, akkor az egészen biztosan a Rák.
Halak
A Halaknak magasan fejlett a spirituális és érzelmi oldaluk, ezért könnyen elérik mások szívét. Nemcsak megértenek másokat, de együttérzéssel és bátorítással tekintenek rájuk, felmérve, hogy térre, időre, a megfelelő körülményekre és főleg sok szeretetre van szüksége ahhoz, hogy meggyógyuljanak. A Halak mindig felismerik a sebzett lelket, és tudják, hogy hallgassák meg, hogy legyenek ott mellette, biztos támaszt nyújtva.
A Halaknak megvan az az adottságuk, hogy vigasztalást nyújtsanak másoknak, ugyanakkor nagyfokú empátiájuk miatt fennáll a veszélye annak, hogy túl sokat vállalnak a másik érzéseiből, és ezzel kimerítik a saját erőforrásaikat.
Ez nem azt jelenti, hogy nem kéne mások megsegítésére használniuk különleges adottságaikat, de figyelniük kell a saját lelki épségükre is, és a másoktól átvett negatív érzéseket pozitív érzésekkel kell ellensúlyozniuk.
Mérleg
A Mérleg jegy arról ismert, hogy képes harmóniát, békét és egyensúlyt teremteni maga körül, kiválóan teljesít, ha arról van szó, hogy mások biztonságban és jól érzik magukat a jelenlétében, eléri, hogy lassan megnyíljanak előtte, és nyíltan beszéljenek az átélt fájdalmakról, könnyítve ezáltal a vállukra nehezedő terheken.
A Mérleg szereti az igazságosságot, megérti mások érzelmi szükségleteit, és elfogulatlan. Tökéletesen képes arra, hogy egy adott helyzetet minden oldalról megvizsgáljon, és így találó és érvényes tanácsokat adjon az érintetteknek.
A Mérleg képes útmutatást nyújtani, és ezáltal meggyógyítani egy összetört szívet. Bár nekünk magunknak kell a legaktívabban dolgoznunk a saját gyógyulásunkon, egy Mérleg támogatásával könnyebben megtalálhatod az egyensúlyt és a békét a szívedben.