Divat Történetek

Az édesanya, akinek 10 fia volt, egy kislányért imádkozott – 11 nappal azután halt meg, hogy megszületett az első lánya

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is!

Fotó: Facebook
Egy gyerek születése mindig hatalmas öröm egy családban, különösen akkor, ha hosszas várakozás előzi meg az érkezését. Ez volt a helyzet Sonya Harlow esetében is, aki már hosszú évek óta imádkozott azért, hogy végre kislánya szülessen.

Ő és a férje, Spencer Harlow, aki az Egyesült Államok hadseregének veteránja, már 8 éve voltak együtt, és 10 fiút neveltek – közös gyerekeiket és korábbi kapcsolataikból származó gyerekeiket.

Amikor végül teherbe esett, és kiderült, hogy kislányt vár, úgy tűnt, az édesanya álma végre teljesül. Sonya terhessége alatt azonban szövődmények léptek fel, többek között magas volt a vérnyomása, ezért abba kellett hagynia az egészségügyben végzett munkáját. Ő azonban mindent elviselt, míg végül 2020. november 5-én életet nem adott első kislányának.

Fotó: Facebook
A kislány születése szinte szürreális pillanat volt a szülők számára, és nemsokára a tökéletes nevet is megtalálták neki. „Eddig mindig fiai születtek, és most egy lányért imádkozott. Eliyanah-nak neveztük a lányunkat, aki Isten válasza imáinkra. Az Eliyanah név jelenése: „Isten válaszolt” – magyarázta Spencer.

De sajnos nem sokkal később, 2020. november 16-án, 11 nappal Eliyanah születése után Sonya életét vesztette. Spencer, felesége halálának körülményeit felidézve azt mondta, hajnali 2 óra körül felébredt, és hallotta, hogy Sonya panaszos hangokat ad ki, amiből azonnal nyilvánvalóvá vált a férfi számára, hogy nagy fájdalmai lehetnek.

Fotó: Facebook
„Megfordultam, és láttam, hogy haldoklik. Megpróbáltuk újraéleszteni, amíg a mentő megérkezett, de addigra más késő volt” – mondta Spencer.

A férfit teljesen összetörte a veszteség, ráadásául magára maradt 10 fiúval és egy újszülött kislánnyal, akikről gondoskodnia kellett.

„Sonya nagyszerű nő és feleség volt. Ő volt a legszebb nő, akit valaha ismertem. Olyan lendületes és élettel teli volt. Azonkívül szerető, kedves és gondoskodó” – mondta Spencer a feleségéről.

Sonya halála ugyanakkor nemcsak a férjét és a gyerekeit, de a legjobb barátnőjét is rettenetesen megviselte. Nancy Leger Davie 17 éve ismerte Sonyát, és sokkolta őt a halála. „Nem tudom, hogy fogok nélküle élni. Fontos részét képezte az életemnek” – mondta.

Fotó: Facebook
Davie egy GoFundMe oldalt is létrehozott a Harlow család számára, akiket váratlanul ért Sonya elvesztése. Spencer azt is elárulta, hogy a feleségének életbiztosítása sem volt.

„Mivel a szülés előtt több hónapig nem tudott dolgozni, a férje mind a 10 gyereket egyedül a saját bevételéből tartotta el. Mivel mindez annyira váratlanul történt, nem volt életbiztosításuk, sem félretett pénzük. A befolyt összeget temetési költségekre/sírkőre fordítjuk. És ha marad valami, azt a gyerekek gondozására szánjuk” – írta Davie az oldalon.

Fotó: Facebook
Az adománygyűjtés célösszege eredetileg 10 ezer dollár volt, de ennél jóval több, 46.603 dollár gyűlt össze. Sonya temetését 2020. november 24-én tartották Daytonban, Texas államban.

Forrás: twice.hu


Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel is!