otó: TV2
A Házasság első látásra második évadában a frigyek megköttettek, a párok pedig útnak indultak az álomnyaralással egybekötött nászútjukra. A dolgok azonban az álomszerűtől igencsak távolállóan alakultak Orsi és Zoli esetében.
A pár már a repülőn összeveszett, és a szállodába érve Orsi „színpadiasan” az éjjeliszekrényre vetette a karikagyűrűt – úgy érzi, „a falakkal beszél”, és Zoli abszolút nem érti a pánikbetegségét.
A Máltára vezető utat a házaspár repülővel tette meg, Orsi viszont 18 éves kora óta pánikbeteg. Bár próbálta kezelni magában a félelmét a levegőbe való emelkedéstől, Zoli ebben egyáltalán nem volt partner számára.
Fotó: TV2
Széplaki Zoltán végig nevetett, videózott és viccelt, miközben ő a démonjaival küzdött – ettől borult ki végül a feleség és húzta le a gyűrűt. Oláh Orsi úgy érzi, Zoli a viselkedésével megalázta őt, de ami még ennél is rosszabb, hogy egyáltalán nem érti meg őt.
Miután berendezkedtek, próbálták megbeszélni a dolgokat, de a nő végig úgy érezte, Zoli személyében süket fülekre talál. „Maradjunk annyiban, legalábbis az én részemről, hogy én feleslegesen a számat koptatni nem fogom. Nem várom el, hogy más az én problémáimat elfogadja vagy elviselje, nem fontos neki ezzel együtt élni. Ha nem, akkor igazából véget is lehet ennek vetni” – szögezte le Orsi dühében.
Hozzátette: „Azt érzem, hogy beszélhetek a falnak, mert úgysem fogod megérteni, mert a saját igazadat hajtod” – vallotta Zolinak.
Úgy tűnik, Zoli csak a hullámvölgyeket számolja Orsi viselkedésében, és megjegyezte a kamerának: „Nagyon hullámzó az ő kedélyállapota. Másfél nap alatt kétszer volt hullámvölgy”. Azonban a mögöttük rejlő miértre nem igazán mutatja magát nyitottnak. Orsi úgy érzi, a férje nyomást helyez rá, hogy „48 óra alatt” túltegye magát azokon a traumákon, amelyekkel évek óta küzd. És ez a kérés lehetetlen számára.
Fotó: TV2
„Annyira megkértelek, hogy figyi, ezt [nagyon] nem bírom, ez totál komfortzónán kívüli, és te még mindig jössz, még mindig jössz, és mondtam, hogy én ezt nagyon nem bírom, de még mindig csinálod” – próbálta Orsi felhívni Zoli figyelmét arra, amivel megbántotta őt. „Ezek ilyen apró dolgok, amiket tudott, de nem is érdekelte” – tette hozzá a sértődött feleség, már a kamerának.
Orsi korábban felvilágosította a férjét, hogy retteg a repüléstől. Zoli pedig teljesen viccet csinált a helyzetből. „Jelen pillanatban, ez nekem inkább nyűg és teher” – fogalmazott a beszélgetésük végén Orsi, miközben lehúzta a karikagyűrűt.