A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, nem zárható ki, hogy mesterségesen előállított vírussal van dolgunk a Magyarországon több mint ötven év után felbukkanó száj- és körömfájás járvány esetében – írja a Reuters.
Magyarország a múlt hónapban jelentette, hogy 50 év óta először fordult elő ragadós száj- és körömfájás egy szarvasmarhatelepen az osztrák és szlovák határ közelében. Csütörtökig az Országos Állategészségügyi Hatóság közel 1000 gazdaságban végzett ellenőrzéseket, és az érintett régióban csak négy gazdaságban volt pozitív a teszt.
„Nem zárható ki, hogy mesterségesen előállított vírussal van dolgunk” – fogalmazta meg Gulyás Gergely újságírói kérdésre reagálva csütörtökön.
Arra a kérdésre, hogy biológiai támadás érhette-e Magyarországot, Gulyás azt mondta, ezt száz százalékig nem tudja megerősíteni, és a kijelentéseit egy külföldi laboratóriumtól kapott szóbeli információkra alapozza, de az eredmények még nem teljesen bizonyítottak és dokumentáltak.
Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának igazgatója szerint azonban annak, hogy a vírust mesterségesen állították volna elő, minimális az esélye. „Ez azt jelentené, hogy valaki összerakott egy vírust. Ennek a lehetősége tendál a nullához” – mondta a Qubitnek.
A ragadós száj- és körömfájás az emberre nem jelent veszélyt, de lázat és szájhólyagokat okoz a párosujjú kérődzőkben, például a szarvasmarhákban, sertésekben, juhokban és kecskékben, és a járvány kitörése gyakran vezet kereskedelmi korlátozásokhoz.
A járvány megfékezésére több ezer szarvasmarhát kellett levágni, Ausztria és Szlovákia pedig több tucat határátkelőt zárt le, miután Dél-Szlovákiában kitört a száj- és körömfájás járvány.