Fotó: Nemere István/Facebook
Nemere István, a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb alkotója 80 évesen, szívinfarktus következtében hunyt el. Halálhírét felesége, Szentgyörgyi Judit közölte egy Facebook-bejegyzésben.
„Kedves barátok ismerősök! Nemere István életének 80-dik esztendejében egy sikeres és roppant termékeny életút után letette testét. Amit életében alkotott olyan grandiózus és páratlan, hogy azt sokan fel sem fogták eddig. Emléke örökké velünk marad a könyvei által. Írt, ameddig élt és élt, ameddig írt. El nem múló szeretettel: Szentgyörgyi Judit” – írta a gyászoló özvegy közösségi oldalán.
Nemere István 1944. november 8-án született Pécsen. Gyermekkorát Veszprém és Somogy megye kisebb településein töltötte, ahol apja szemészorvosként dolgozott, anyja pedig a háztartást vezette. Az iskolai évek nem voltak számára zökkenőmentesek, csak az irodalom, a történelem és a földrajz iránt mutatott érdeklődést. Érettségi után különféle szakmákban próbálta ki magát, mielőtt 1975-ben az ELTE könyvtár szakán szerzett diplomát.
Az 1970-es évek közepétől kezdett el publikálni. Első regénye, A rémület irányítószáma, 1974-ben jelent meg, és innentől kezdve nem telt el év új Nemere-könyvek nélkül. Pályája során több mint 800 kötetet adott ki, amelyek számos műfajt öleltek fel, beleértve a sci-fit, a krimit, a történelmi regényt és az ifjúsági irodalmat.
Nemere lenyűgöző munkabírása legendás volt. Naponta akár 40 ezer leütést is képes volt papírra vetni. „Reggel hatkor a reggeli után már az íróasztalánál dolgozik, mert akkor lehet a legjobban, állítja, és kettőig folyamatosan ír” – nyilatkozta egy korábbi interjúban. A délutáni pihenő és séta után ismét alkotott, napja végéig.
„Írok, mert azért születtem. Írok, mert nem tehetek mást. Írok, mert az olvasók gyakran megerősítenek abban a hitemben, hogy valakiknek szükségük van azokra a történetekre, amelyek a fejemben születnek” – vallotta önéletrajzában.
November 8-án, 80. születésnapján a Történelmiregény-írók Társasága ünnepséget rendezett tiszteletére az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol Nemere még örömmel fogadta a gratulációkat, és élete legfantasztikusabb születésnapi meglepetésének nevezte az eseményt.
Az ünnepség után azonban rosszul lett, és kórházba szállították, ahol már nem tudták megmenteni az életét.
Nemere István személyében nemcsak egy rendkívüli író, hanem egy igazi alkotó géniusz távozott, akinek művei generációkon átívelő hatást gyakoroltak az olvasókra. Az irodalom iránti elkötelezettsége és páratlan munkamorálja örökre példaként szolgál az utókor számára.